Mesteri mesterek, könyvbemutató
Dr. Szalay Gyula klubtársunk mutatta be a többek közt maga által is írt könyvet, mely Győr város mestereit, kézműves iparát mutatja be sok érdekes képpel és a hozzájuk tartozó leírással.
Dr. Szalay Gyula klubtársunk mutatta be a többek közt maga által is írt könyvet, mely Győr város mestereit, kézműves iparát mutatja be sok érdekes képpel és a hozzájuk tartozó leírással.
Judittal nagyon jót beszélgettünk, sokat segített, ötleteket adott, hogyan fejlesszük mi is a Rotaract klubunkat. Szükségünk van a fiatalokra, az Ő segítségükkel sok projektet tudunk majd közösen megvalósítani. Gyere, legyél Te is Rotaract-os!
Örömünkre szolgál, hogy támogatásunkkal egy remek, Győrről, győri ismert személyekről szóló könyv jöhetett létre. Kis Péter grafikusművész barátunk saját maga által készített grafikái kerültek be abba a kötetbe, mely egyedi módon mutatja be a várost és híres, Győrbe élt, vagy…
Október elején Németh László, a Rotary magyarországi Kormányzója az RC Rábával közös látogatást tett klubunknál. Megismerhettük a Rotary Magyarország több évre szóló terveit, megoszthattuk egymással tapasztalatainkat.
Örömmel tájékoztatunk Mindenkit, hogy megvalósult a RC Rába, RC Győrújbarát és RC Győr és természetesen a helyi önkormányzat és civilek közös projektje. Győrújfalu újépítésű részén már régóta várt park kialakításra egy nagy terület, melynek egyik fázisába csatlakozott be a három…
Idézet Haraszti Dóri, Rotaract elnökünk bejegyzését: ” Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennyi pozitív visszajelzést kaptam a buliról, amit a Rotaract Club Győr elnökeként szerveztem! Ezelőtt soha nem csináltam ilyet, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni! Szeretném…
Nyugodt szívvel írhatom, hogy a keddi, nyitott klubestünk volt hosszú évek óta a legjobb találkozónk. A téma komolysága, és érzékenysége miatt sokan tartottunk tőle, de mind az előadók felkészültsége, mind a meghívott vendégek hozzászólásai,-mely alapján egy értelmes vitaest kerekedett belőle,-…

Köszönjük, hogy ulyen sokan eljöttek a túránkra. Túránkat a jótékonykodás mellett, Radics Zoli Barátunk emlékének is szenteltük.
Örömmel jelenthetjük be, hogy Mezei Miklós és Nováky Gábor személyében új klubtagokat avathattunk fel. Miklós és Gábor már korábban csatlakoztak hozzánk, aktív részesei voltak programjainknak, mindannyiunknak volt időnk megismerni egymást. Mindketten aktív tagjai szeretnének lenni a klubnak, munkájukhoz sok sikert…
A címben szereplő remek gondolatot nem mi találtuk ki, hanem mai vendégünk, Kiss Péter grafikus művész, aki elhozta magával grafikáit is Bajcsy-Zsilinszkytől Zechmeisterig, a Püspökvárat, a győri kapualjakat, a belvárost, és a Szerb templomot és még sok más győri helyszínt.…