Hírlevél




szazalek_emblema
Új elnök a Rotary élén
2005. szeptember 21. szerda, 11:43

A Rotary legfőbb célja a „szolgálat eszméje”. A Rotary új győri elnököt választott: Kalmár Ákost.

A győri rotarysok évek óta sikerrel részt vesznek a nemzetközi diákcsereprogramban, hozzájárulnak a most épülő győri szívcentrumhoz és a jövőben segíteni kívánják a sérült gyermeket nevelő családokat is.

 

A Rotary legfőbb célja a világon mindenütt a „szolgálat eszméje". Ez az eszme egyfajta magatartást jelent, körültekintést és segítőkészséget mások törekvéseinek minden megnyilvánulása iránt. Kalmár Ákos, a Rotary új győri elnöke is ezt a vonalat szeretné erősíteni szervezőmunkájával. A klub eddig is számíthatott ötleteire, hiszen 12 évvel ezelőtt az alapítók között tette le névjegyét. Tőle tudjuk, hogy a Győri Rotary Club tagjai sok más mellett talán arra a legbüszkébbek, hogy az elmúlt években eredményesen vettek részt a nemzetközi diákcsereprogramban. Évente 4–5 győri vagy Győr környéki középiskolás diák élhetett azzal a Rotary által biztosított lehetőséggel, hogy egy esztendőt külföldön, főleg a tengerentúlon eltöltsön.

A visszatérők kivétel nélkül lelkesen és hálával nyilatkoztak élményeikről. Eddig a folyók városából az Egyesült Államokba, Kanadába, Mexikóba, Argentínába, Brazíliába, Ausztráliába, Japánba, illetve Thaiföldre jutottak el. Ezekből az országokból érkeznek Győrbe a cserediákok, akiknek itt-tartózkodásuk alatt a fogadó családi hátteret és a zsebpénzt a városi Rotary biztosítja. Ebben a programban a klub partnerei azok a győri iskolák, ahol a külföldi diákok egy-egy tanévet tölthetnek.

A civil szervezet emellett a győri szívcentrum építésének munkálataihoz szeretne hozzájárulni és a jövőben a sérült gyermekeket nevelő családok mindennapjain is könnyítenének. A báli szezon nyitórendezvénye hagyományosan a Rotary bálja lesz, ám novemberben nagyszabású koncertet szerveznek. A fellépők neve egyelőre titok, ám a győriek meglepetésre számíthatnak. A Győri Nyár keretében szervezett „fröccsnapok" kapcsán befolyt összeggel a rotarysok a Kazinczy-versenyt támogatják.

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/uj_elnok_a_rotary_elen_/1144383/