Hírlevél




szazalek_emblema
Jótékonysági bál Rotary módra
2007. január 08. hétfő, 11:54

A Rotary klub báljával kezdődött ez évben is a báli szezon Győrben, szombaton este.

A klub tagjai tizenegyedik alkalommal rendezték meg az estélyt, s mint az megszokott, a bevételt idén is jótékony célra fordítják.

A szokásos köszöntőt követően a „cserediák"-programban részt vevő, s a közeljövőben egy évig a klub támogatásával külföldön tanuló hat középiskolás diák bemutatkozásával kezdődött szombaton este a Rotary-bál. A magyar fiatalok elmondták, hol s milyen nyelvterületen szeretnének majd tanulni.

Azt, hogy valójában hová utazhatnak egy évre a klub jóvoltából, februárban tudják meg. Ezt követően a program keretében szeptember óta hazánkban tanuló – mexikói, brazil és amerikai – vendégdiákok mutatkoztak be a vendégeknek, magyar nyelven.
A bál hangulatához jó alapot adott a Megatánc helyezettjei, Nagy Tamara és Répás Máté által bemutatott fergeteges szamba, majd a Kisalföld felfedezettjének, Szabó Andrásnak az előadása. Andris Máté Péter, Koncz Zsuzsa és Benkő László dalait énekelte, s nem csak a hölgyek szemébe csalt könnyeket.

A bál hagyományos része a jótékonysági árverés, ami ez alkalommal sem maradt el. Kis Péter grafikusművész rézkarcaira és grafikáira licitálhattak a résztvevők. Később a tombola bevétele is hozzájárult a nemes célokra fordítható összeg növeléséhez.
A hagyományoktól ez évben eltérnek a rotarysok, nem határozták meg, mire fordítják a bevételt. A korábbiakkal ellentétben a jövőben a támogatásra pályázni lehet, az alapján választják majd ki a legrászorultabbat.

A vendégeknek meglepetésül különlegességgel is szolgáltak a szervezők: a Dallmayr cég segítségével „A világ legjobb kávé-készítője" címet nyert Valentino Sergi kávékoktélokat, különlegességeket varázsolt az asztalokra.

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/jotekonysagi_bal_rotary_modra_/1192649/