Hírlevél




szazalek_emblema
Cserediákok: ki kulcsot kap, ki pedig milliós számlát
2008. szeptember 22. hétfő, 09:46

Győr - A Rotary mozgalomhoz kapcsolódó ifjúsági világszervezet, a Rotaract a napokban fogadta hálózatába a győri csoportot, amely a jótékonyság mellett a cserediák-tapasztalatokat összegzi.

A Rotaract létrehozásának gondolata – akárcsak a Rotary megalapításáé – az Egyesült Államokban született meg, s az ifjúsági szervezetnek a felnőttmozgalomhoz hasonlóak az alapelvei: a jótékonykodás és a barátságok erősítése.

A Rotaract 1968 óta létezik, hazánkban 1992-ben alakult meg az első csoport. Most már tizenegy magyar klub működik, összesen mintegy százötven taggal.

Programjaikat ötletesség jellemzi, munkájukkal igyekeznek jótékonykodni, ugyanis korosztályukban nem tudnak adományt gyűjteni, mert a legtöbbjüknek még nincs keresetük vagy csak kevés.
A diszkóbalesetek csökkentése érdekében annak tragikus következményeit is szemléltető bemutatókat szerveztek, ingyenes szűrővizsgálatokat kínáló egészségnapokat tartottak, roma gyermekek korrepetálását vállalták. Minderről lapunknak a magyarországi Rotaract vezetői, Bozsik Melinda országos elnök, Bencze Anna és Horváth Péter alelnökök beszéltek.

Nemrégiben Győrben tartottak országos találkozót abból az alkalomból, hogy a hazai és a világmozgalom hálózatába fogadták
a helyi csoportot, a Rotaract Győrt.

Vezetőjétől, Karli Hajnalkától megtudtuk: már az elmúlt négy évben is szerveztek programokat. Többek közt az anyáscsecsemő-otthonban gyereknapot, a megyei kórház gyermekosztályán Mikulás-ünnepséget. Egyelőre tizenhárom tagja van klubjuknak, de szívesen fogadják a jelentkezőket, akik kéthetente tartott találkozóikon részt vennének az önképzésben, a nemzetközi kapcsolatok erősítésében.

A Rotaract tagjainak többsége már volt cserediák, azaz a Rotary nemzetközi hálózata révén egy évig külföldön tanulhatott.

Tapasztalataikat azokkal osztják meg, akik ezt a lehetőséget az elkövetkezőkben szeretnék kihasználni. Segítik az ügyintézést és jó tanácsokkal szolgálnak ahhoz, miként lehet egy hazánkétól eltérő kultúrájú, szemléletű közösségbe beilleszkedni. Tapasztalatból tudják, hol rajongják körül a cserediákot, vonják be hamar a közös szórakozásokba, hol kell ezt a magyar fiatalnak kezdeményeznie. S ami talán a legfontosabb, számon tartják azokat a helyeket, ahol a szállást, otthont adó családok a magyar diákot szívélyesen fogadták és azokat is, ahol kevésbé, bár ebből van lényegesen kevesebb.

Egy Brazíliából nemrég hazatért lány például ottani rotarys családjától hazaindulás előtt házuk kulcsát kapta ajándékba, mert bármikor megint örülnének látogatásának. Egy Távol-Keleten járt diák tajvani családja ugyanakkor nem hitt a magyar lánynak, amikor egy tolvaj a mobiltelefonjából a kártyát ellopta és arra egymillió forintnyi kiadást „összehozott". Abban az országban ugyanis a szokásjog alapján egy gyermeknek nem ér a szava a felnőttekével szemben. A magyar Rotary közreműködése révén oldódott meg a probléma, kártalanították a cserediákot.

A rotaractosok annak a győrújbaráti lánynak az esetéből is tanulhatnak, akinek tengerentúli eltűnéséről, kereséséről lapunkban már többször írtunk. Egyelőre azonban abból még nem lehet tanulságot leszűrni, csak ha előkerül, amiben a Rotaract is bízik.

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/cserediakok_ki_kulcsot_kap_ki_pedig_millios_szamlat/2071294/