Hírlevél




szazalek_emblema
Bor- és Pálinkalovagokat avattak Győrben
2010. szeptember 26. vasárnap, 12:05

Bor- és Pálinkalovagokat avattak Győrben - galéria

2010.09.26. 09:37
Az idő szomorkás hangulatába vágott bele az a borbarát csoport, akik vidámságukkal felemelték a borús időjárásból fakadó lankadó hangulatot a Győri Széchenyi téren, szombaton délután
Nem szólt másról a rendezvény színpadán szereplők kompetenciája, mint, hogy a Somlói Bor és pálinka lovagjai közé kerüljön három jelöltjük, - akiknek természetesen úgy, mint a többi hasonló avatáson résztvevőknek is – feltételeket kellett teljesíteniük a lovaggá avatás elnyeréséhez.

A Somló – és Környéke Borász Egyesület nevében köszöntötték a három jelöltet, akiknek azt a próbát kellett kiállnia, hogy fröccsöt kellett a háromtagú bíráló bizottságnak készíteniük a helyszínen, majd pedig a borbíráknak a kóstolást követően véleményt formálni a jelöltek alkalmasságát illetően.

Az új bor- és pálinkalovagok. Fotók: Gulyás Attila


A helyszínen kiderült, hogy a Somló – és Környéke Borász Egyesület olyan klubot hozott létre, amely a hagyományok kialakítására ápolására, irodalmi és művészeti, baráti találkozásokra alkalmas. Klubrendezvényei gasztronómiai, pálinka és borkóstolási programok, közös pincelátogatások, nótázások, a hasznos időtöltés, politikamentes nemes céljai közé tartozik.


A fröccskészítés után, az Egyesület alapszabályaiban foglalt kötelezettségük biztosításáról tettek esküt a lovagjelöltek, majd az ünnepélyes lovaggá avatási ceremónia következett, karddal borlovaggá ütötték őket, ezután pedig a borlovag diplomát is kézhez kapták. Az avatás soron következő részeként , egyenként röviden bemutatkoztak a közönségnek a már borlovaggá váltak.

A borlovaggá avatás végén, a helyszínre érkező vendégeket egy kis borkóstolóval ajándékozták meg az egyesületi tagok.

http://www.kisalfold.hu/tudosito/bor-_es_palinkalovagokat_avattak_gyorben_-_galeria/2180469/