Már több, mint fél éve itt vagyok Brazíliában, ami annyit jelent, hogy túl vagyok a cserediákévem felén, iskola- és család váltáson és eheti kezdettel egyetemen tanulok.

Az új családom nagyon kedves, azt hiszem bármiben számíthatok rájuk, eddig akármire szukségem volt sosem maradtam segítség nélkül.

A középiskola itt három évig tart és mivel én a harmadik évbe jártam, ezért én azt már befejeztem. Itt a tanítás februártól-decemberig folyik, amit követ egy egy-másfél hónapos nyári szünet, december-januárban és utána folytatódik a tanítás.

Sajnos a nyári szünetnek már vége van, de az enyém igazán felejthetetlenné vált!

Amint már említettem, részt vettem egy egy hónapos túrán a Rotary szervezésében 40 cserediákkal a tengerparton.

Tizenhárom várost ismerhettem meg ennek az útnak koszonhetoen. Rio De Janeirótól indulva egészen Fortalezáig utaztunk a tengerpart vonalán, ezt kovetoen pedig a fovárosba, Brazíliavárosba repultunk, ami a túra utolsó állomása volt.

Belo Horizonteban, azaz a városomban találkozott az első napon az összes cserediák, aki részt vett az úton, mert az utazás elott tartottak egy orientációt a szabályok ismertetése végett, amit természetesen már mindenki jó előre ismert, de ha egyszer ez a szokás, akkor nem volt mit tenni, ott volt a helyünk.

Itt találkoztunk másodszorra mindenkivel a districtbol, ezt megelozoen már volt egy orientációnk a városban októberben, ahol sajnos mindenkivel megismerkedni nem igazán volt lehetoseg, mivel kulon csoportokra voltunk osztva, kontinens-ország és egyebek szerint.

Az utazással kapcsolatos orientáció után végül útnak indultunk és meg sem álltunk egészen Rio de Janeiróig.

Rioban négy napot toltottunk, ami alatt megnéztük az általános turisztikai látványosságokat, a Krisztus-szobrot a Corcovado hegy tetején, a Cukorsüveg-hegyet, a Maracanã stadiont, a Botanikus kertet, a Copacabanát és a belváros érdekességeit.

A túrát megelozoen én már jártam Rióban, így a Botanikus kert és a Maracanã-stadion kivételével én már végigjártam azokat a helyeket, amiket most meglátogattunk.

Szerencsére azonban fakultatív programként ajánlottak nekünk egy “favela-tourt“, amire természetesen én igent mondtam.

Rio de Janeiro, a “csodálatos város” meglehetősen kétarcú.

A város bármely táján fellelhetőek ezek az úgynevezett favelák, azaz a szegénynegyedek.

 Korábban olvastam, hogy az állam lakosságának 10%-a él ezekben a szegénynegyedekben. Ezeket a látogatásokat kizárólag utazási irodán keresztül lehet megtenni, egyedül vagy akár pár ember társaságában, fényképezőgéppel és térképpel a kézben soha nem egy kívánatos lépés.

Elsőre kicsit bizarr volt a gondolat, hogy betekintünk a szegény emberek életébe, házába, udvarába, olyan érzés fogott el, mintha “állatkertbe” indulnánk, természetesen nem a szó szoros értelmében.

Ennek ellenére nem bántam meg egy pillanatra sem, hogy elmentem és azt hiszem kijelenthetem, hogy számomra ez volt a legérdekesebb ezalatt a négy nap alatt ott Rióban.

A favelák lakosságának legnagyobb részét általában rendes, dolgozó emberek teszik ki, ám sajnos a kisebb rész bunozokbol tevődik össze, akik uralmuk alatt rettegésben tartják az ott lakók életét.

Erről a túráról tehát osszeállitottam egy fényképalbumot, amit itt mellékelek, hogy egy kicsit az is betekintést nyerhessen az ott élők mindennapjaiba, aki most ezt a levelemet olvassa.

Az utazást ezután még tizenkét másik város követte.

Ellátogattunk többek kozott Espírito Santo állam fővárosába, Vitóriába. Itt jártunk a Garoto, azaz Brazília egyik legnagyobb csokoládéuzletének a boltjában, ugyanis ebben a városban van a csoki gyárja, ahova sajnos nem tudtunk elmenni, ugyanis azt zárva tartották azon a két napon, amíg mi ott voltunk.Persze ennek ellenére remekül éreztük magunkat a boltban is és ezt kovetoen indultunk a tengerpartra, ahol a napot életem első szorfórájával zártam, ami meglepően jól is sikerült!

Jártunk Arraial D´Ajuda-ban, ami egy kisváros Porto Segurotól negyed órára.

Porto Seguro az ország legelső városa, itt ért partot Pedro Alvarez Cabral portugál hajósai kíséretében több, mint otszaz évvel ezelőtt. A város neve magyarra fordítva “biztonságos kikotot” jelent, és a partot érés után Brazília elso városává vált, ami után az első főváros Salvador lett, amit aztán Rio De Janeiro, majd Brazíliaváros követett a sorban.

Valóban rengeteg várost ismerhettünk meg ennek az útnak koszonhetoen, így elég sokáig tartana mindet felsorolni. Sok érdekes dolgot láttunk, többek kozott Itacaréban a kakaóultetvényt, valamint a gyárat ahol magát a kakaót készítik a kakaó babból.

Csodálatos vízesésekkel találkozhattunk Lençóisban, láthattuk a világ legnagyobb kesudiófoldjét és a csodálatos homokdunéket Natalban.

Fortalezaban egy napot tolthettunk Dél-Amerika legnagyobb vízi parkjában és kipróbálhattuk a 40 méteres csúszdát is, ami igazán felejthetetlen élmény volt!

Megismerhettük Salvadort, az ország első fővárosát, továbbá Brazíliavárost, ami az ország jelenlegi fővárosa 1960 óta.

Brazíliavárost Lúcio Costa és egy közismert építész, Oscar Niemeyer kozosen tervezte repulogépformában, amit a levegobol látni is lehet.

Itt többek kozott jártunk a kulugyminisztériumban, valamint az elnöki hivatalban.

Nagyon sokáig írhatnék még erről az útról, mivel csodálatos volt, de csak ismételni tudom magam, hogy soha sem fogom elfelejteni ezt az egy hónapot negyven cserediákkal a világ összes tájáról, akik kozul nagyon sokan nem is barátaimmá, hanem inkább testvéreimmé váltak.

Mint már korábban is írtam itt már megkezdodott az egyetemista életem, amit nagyon szeretek. Egy barátnomnek koszonhetoen az o osztalyaban tanulhatok nemzetközi kapcsolatokat, ami érdekel is, így még inkább orulok ennek. Több barátot szerezhetek és nekik szerencsére már több idejük is van, mint annak idején a kozépiskolás osztálytársaimnak, akiknek érettségire kellett készulniuk, ami decemberben volt.

Várhatóan márciusban pedig családot váltok, aminek orulok is, meg nem is. Nagyon megszerettem ezt a családomat, így nehéz lesz elválni toluk, valamint sajnos a tudat is elszomorít, hiszen az utolsó család utolsó hónapokat tartogat magában.

Összességében tehát remekül telnek a napjaim itt, Belo Horizonteban, igazán szerencsésnek mondhatom magam; a fogadócsaládomra bármikor számíthatok, a városomat és az iskolámat is egyaránt szeretem és szerencsére van sok barátom is, akik itt vannak, amikor szükségem van rájuk.

Mindenki nagyon hiányzik otthonról, természetesen, de sajnos már csak kevesebb, mint fél évem van hátra, így ha honvágyam is támadna valamikor, az hamar el is illanna.

Mégegyszer elnézést kérek a késői válaszomért és sok sikert kívánok a leendő cserediákoknak és persze a győri Rotary Clubnak is!

 

Koszonettel: Hegedus Zsuzsanna