ROTARY CLUB GYŐR ALAPÍTVÁNY

A Rotary Club Győr Alapítványt a Győri Rotary Club alapította azzal a nemes céllal, hogy az általa kituzött célokat a törvényes keretek betartásával megvalósítsa. Az alapítvány az alapító ösztönzésére részt vesz mind saját projektek megvalósításában (elsosorban Győrött és a város vonzáskörzetében), ugyanakkor más alapítványokkal és egyéb szervezetekkel összefogva részt vesz határokon átívelo célok megvalósításában is.

Az alapítvány irányító kuratórium összetétele:

Szalai Gábor a kuratórium elnöke, a Régio Unitrade Kft. ügyvezetője
Heim Gábor a kuratórium titkára, a Prodior Kft. ügyvezetője
Horváth Ferenc a kuratórium tagja, az AlCuFer Kft. ügyvezetője
Szalay Attila a kuratórium tagja, az Audi Hungaria Motor Kft. motor gyáregység
termelési rendszerek vezetője
Takács László a kuratórium tagja, az GPC Biztosítási Alkusz Kft. területi igazgatója

Az alapítvány által támogatott célok:

szociálisan hátrányos helyzetuek életkörülményeinek javítása
tartós betegségben szenvedok megsegítése
tehetséges gyermekek képzésének segítése
környezetvédo projektek kidolgozásának támogatása

Alapítványunk elsosorban szervezeteket, csoportokat részesít támogatásban, kivételes esetekben egyéneket.

Az alapítvány elérhetoségei:

Rotary Club Győr Alapítvány
9086 Töltéstava
Virág u. 2/A
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Internet: www.rotarygyor.hu
adószám: 18530502-2-08
számlaszám: Sopron Bank Zrt., 17600035-00170237-00200004

Támogatóknak.
Amennyiben Ön egyetért alapítványunk célkituzéseivel, kérjük lehetoségeihez mérten támogassa közhasznú alapítványunkat. Kérjük töltse ki a Támogatói adatlapot, jutassa el hozzánk postai úton vagy e-mailben. Az adatok ismeretében felvesszük Önnel a kapcsolatot és felvázoljuk a támogatás lehetséges formáit, kereteit.
Az adomány befizetését követoen igazolást állítunk ki, melyhez a befizetés alkalmával kérjük adja meg nevét, címét és adószámát.
Köszönjük, ha személyi jövedelem-adója 1%-ának felajánlásakor alapítványunkat jelöli meg kedvezményezettként.

Támogatást igényloknek.
Amennyiben Ön úgy gondolja, hogy az Ön által képviselt szervezet, csoport azon a területen tevékenykedik aktívan, amely a Rotary Club Győr Alapítvány által támogatott, kérjük töltse ki a Támogatásért igénylo adatlapot, külön lapon fejtse ki az igényelt támogatás felhasználásának szükségességét és postázza alapítványunk címére.